|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 7 találat | lapozás: 1-7 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Parolin, Pietro 2003. április 3.A határon túli magyar katolikus közösségeket sújtó hátrányos megkülönböztetésekről számolt be ápr. 2-án a Vatikánban Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke. Patrubány Miklóst Pietro Parolin vatikáni helyettes államtitkár fogadta. Az MVSZ elnöke kérte a találkozót, ez alkalomból köszönetet mondott a Szentszéknek az iraki válság békés megoldása érdekében hozott erőfeszítéseiért. Patrubány beszélt a csángóknak arról az igényéről, hogy magyar nyelvű miséken vehessenek részt saját földjükön. Az MVSZ elnöke elpanaszolta: Moldvában a római katolikus templomokban egyes román papok az ördög nyelvének nevezték a magyart. Az államtitkár elmondta, hogy ez utóbbiról a Szentszéknek nem volt eddig tudomása. Patrubány szólt a felvidéki katolikus magyarok vágyáról, hogy magyar papjaik legyenek, s hogy magyar püspökük is legyen. Pietro Parolin kifejezte reményét, hogy a szlovákiai felnövő fiatal magyar papok között akad majd olyan rátermett személy, akit Rómában püspökké szentelhetnek, s ez megoldhatja a problémát. Külön szólt az MVSZ elnöke arról az aggodalmáról, hogy a Benes-dekrétumok bekerülhetnek az Európai Unió jogrendjébe, ez pedig súlyos feszültségek forrása lehet a jövőben. Az államtitkár válaszában ígéretet tett: a Vatikán latba veti majd tekintélyét annak érdekében. /A csángók igényeit is előtárta. Patrubány Miklós MVSZ-elnök a Vatikánban. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 3./2006. október 10.Csángómagyar küldöttség járt a Vatikánban, a pusztinai Szent István Egyesület képviselői: Nyisztor Tinka néprajzkutató, az egyesület elnöke, Tamás Magdolna énekes és Csobán Magdolna mesemondó. A delegáció kihallgatáson vett részt a Szentszéknél és petíciót nyújtott át a moldvai csángók anyanyelvű vallásgyakorlatának érdekében. A budapesti Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület vendégeiként, megszakítva hazafelé tartó útjukat, a küldöttség tagjai október 9-én sajtótájékoztatót tartottak Budapesten. A delegációt a Püspöki Kongregáció prefektusának, Giovanni Battista Re bíborosnak a titkára fogadta, majd Pietro Parolin vatikáni helyettes államtitkár. „Meglepett, hogy a minket fogadó vatikáni tisztségviselők milyen sok információval rendelkeznek a csángókról, még azt is tudta a bíboros titkára, hogy Pusztinán magyar ház épült” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Nyisztor Tinka. /Guther M. Ilona: Csángó küldöttség a Szentszéknél. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./ – A Vatikánban a iasi-i püspökségről azt a tájékoztatást kapták, hogy Pusztinán egyedül én tudok magyarul – idézte fel a történteket Nyisztor Tinka. A küldöttség számára az is világossá vált, hogy nemrég vatikáni közbenjárásra cserélték le a pusztinai plébánost és káplánt. A szeptember elején történt lelkészcsere következtében a faluba magyarul jól beszélő fiatal papok kerültek. Mindketten jelezték, csak a iasi-i engedélyt várják, készek elkezdeni a magyar misézést. Addig is megengedik, hogy a mise előtt a rózsafüzért magyarul mondják, és magyarul énekeljenek. /Gazda Árpád: Vatikánban lobbizott a magyar miséért a pusztinai csángó közösség három képviselője. = Krónika (Kolozsvár), okt. 10./2006. december 13.Hírek szerint nemsokára Pusztinába látogat Petru Gherghel, a Iasi-i Római Katolikus Püspökség püspöke. A pusztinai hívek jelentős része évtizedek óta követeli az egyházi szertartások engedélyezését magyar anyanyelven is templomukban, nincs kizárva, hogy a püspök meghozza a várva várt ajándékot, miszerint legalább vasárnap és ünnepnapokon engedélyezi egy-egy szentmise magyar nyelven történő megtartását. Ugyanakkor Nyisztor Tinka, a pusztinai Szent István Egyesület vezetőjének megkeresésére Benchea Augustin, a pusztinai plébános nem tudta (vagy nem akarta) megerősíteni a hírt, miszerint Pusztinába látogatna püspöke. Sérelmeik orvoslása érdekében a pusztinai hívek egy csoportja október elején küldöttséget menesztett a Vatikánba, ahol fogadta őket a Püspöki Kongregáció prefektusának, Giovanni Battista Re bíborosnak a titkára és Pietro Parolin vatikáni helyettes államtitkára is. Vatikánban nagyon meglepődtek, amikor megtudták, hogy a pusztinai hívek magyar nyelvű misét akarnak, s nem ,,csángó nyelvű” misét, amint előzőleg tájékoztatta őket Petru Gherghel püspök. /Erőss Péter: Feljön a pusztinai magyarok csillaga? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 13./ A jászvásári római katolikus püspök, Petru Gherghel betűrendi sorrendben látogatja végig a kerület plébániáit, és akkor megy Pusztinába, amikor ábécé szerint ez a falu következik – szögezte le Cadar Cornel püspöki tanácsos. Az egyházfő múlt héten Ploskucénybe látogatott, következik a többi p betűs település, néhány hét múlva Pusztinára is sor kerül. /(fekete): Kánoni vizitáció, és nem több. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 13./2007. május 14.Magyar szó nem hangzott el ugyan a pusztinai templomban május 13-án a misén, a szertartás befejeztével azonban Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános, az Árpád-házi Szt. Erzsébet Római Katolikus Líceum igazgatója előbb románul, majd magyarul is megköszönte a pusztinaiaknak, hogy jó keresztény és jó katolikus gyermekeket írattak az általa vezetett iskolába. Így hosszú évtizedek óta először történt meg, hogy – bár a szentmise szertartásán kívül – felszentelt pap, hivatalos minőségében magyarul szólhatott a hívekhez a pusztinai templomban. A helybéliek elmondása szerint arra sem volt eddig példa, hogy magyar papot román nyelven engedjenek misézni. „Magyar szót a templomban utoljára leánykakoromban hallottam, pedig elmúltam már nyolcvanéves” – mondta egy botra támaszkodó néni. A pusztinaiak évek óta kérik a magyar misét a iasi-i püspökségtől és a Vatikántól, egyelőre azonban a háromszáz aláírással hitelesített kérvények nem jártak eredménnyel. „A faluban mindenkinek magyar az anyanyelve, mégis többen románnak tartják magukat. A fiatalokat csak románul tanítják, ezért sokan vannak, akik nem szeretik az anyanyelvüket” – mondta Bálint Marika. A pusztinaiak sajátos nyelvi önazonosságához legújabban a tömeges külföldi munkavállalás hozott újabb adalékot: 23 szülő az olasz nyelv anyanyelvként való oktatását kérte nemrég a megyei tanfelügyelőségtől, arra hivatkozva, hogy ők Olaszországban dolgoznak, és szeretnék magukkal vinni majd a gyerekeiket is. Az ünnepi miséről távozók azonban többnyire egyszerre beszéltek magyarul és románul. A templomban magyar nyelven elhangzott beszéd kapcsán többen elmondták: többet, esetleg magyar–román vegyes nyelvű misét vártak, de a mai napot is eredménynek tartják. A helybeliek büszkék voltak arra, hogy a Gyimesközéplokon tanuló diákok jól teljesítettek, és arra, hogy ez magyarul is elhangozhatott a templomban. Idén hat pusztinai diák érettségizik Gyimesközéplokon. Átadta a moldvai csángómagyarok anyanyelvű miséjéért megfogalmazott petíciót a Vatikánban Ferkó Zoltán. A Moldvai Csángómagyarokért Egyesület alelnöke kerékpárral jutott el a Vatikánba, ahol Pietro Parolin szentszéki külügyminiszter-helyettes fogadta. Ferkó szerint Parolin részleteiben is ismeri a helyzetet, és arra biztatta a zarándoklat résztvevőit, hogy helyben, konfliktusok nélkül próbálják meg a kérdést rendezni. Ígéretet tett ugyanakkor arra, hogy közvetíteni fogja a kérést a bukaresti nunciatúrára, illetve a jászvásári püspökségre. /Kovács Csaba: Mise helyett csak szavak. = Krónika (Kolozsvár), máj. 14./2008. augusztus 19.Ferkó Zoltán tavaly biciklizarándoklatot szervezett a csángóvidéki magyar nyelvű misézés engedélyezése érdekében, és ennek során a Vatikánba is eljutott. Ferkó Zoltán budapesti, bekapcsolódott az úgynevezett keresztszülő mozgalomba, a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület alelnöke lett. A mozgalom keretében jelenleg 1800 csángó gyermek anyagi támogatását vállalta ugyanannyi anyaországi család. Tanári diplomát szerzett, Lábnikon töltött néhány hónapot, hogy magyar nyelvre oktassa a csángó gyerekeket. Elkezdte keresni annak a lehetőségét, hogy Erdélyben telepedjen le családjával. Bárhol kilincselt, nem akadt hely, munkalehetőség számára. Többéves próbálkozás után komoly ajánlatot kapott. Egy csíkszeredai építészeti vállalkozó, Szász István létrehozta a gyimesközéploki skanzent, és felkérte Ferkó Zoltánt, hogy legyen a gondnoka, mindenese. Feleségével úgy döntöttek, hosszabb időre megtelepednek az egyik tájházban. Ferkó Zoltán biciklizarándoklattal tavaly Rómába ment. 2007. május 11-én fogadta őket a Vatikán „külügyminisztere”, Pietro Parolin prelátus, aki kijelentette: „Ez nem új dolog, átpolitizált kérdéskör, sőt politikai kérdés, és ezt újabb konfliktusok generálása nélkül, helyi szinten kell megoldani. A Vatikán sem mindenható, csak az Isten. ” Konkrét ígéretet nem kaptak. Ferkó Zoltán az Erdélybe látogató anyaországiaknak azt ajánlja, éljenek a civil diplomácia eszközeivel. Keressék fel a csángó falvak plébánosait, beszélgessenek el velük. „Ezek a plébánosok általában ismerik a magyar nyelvet. Meg kel érteniük, hogy a csángómagyar közösségeknek joga van a magyar miséhez” – hangsúlyozta. /Máthé Éva: Pestről a csángó skanzenbe. = Krónika (Kolozsvár), aug. 19./2014. szeptember 10.Mise és galuskaPróbálom megérteni a dolgot. Nyisztor Tinka negyedszázada harcol azért, hogy a Keleti-Kárpátok gyimesi átjárójától 70 kilométerre, a Tázló folyócska bal partján fekvő romániai Pusztinán (a színmagyar katolikus faluban, ahol a hivatalos összeírás alapján 2070, a helybéliek szerint 5000 lélek él) magyar nyelven misézhessenek a papok. Ez ügyben többször járt a Vatikánban, kihallgatást kért a pápától, fogadta őt (és a pusztinai asszonyokat) a püspöki kongregációt vezető bíboros romániai különmegbízottja, de elérni semmit sem tudott. Pedig az Európai Parlament közgyűlése már 2001-ben napirendre tűzte a témát és ajánlást fogalmazott meg. Ez a 9078. számú dokumentum, amelyben ez áll: „Lehetőséget kell nyújtani ahhoz, hogy a csángó falvak templomaiban a római katolikus szertartásokat csángó nyelven tarthassák, valamint tegyék lehetővé a csángók részére, hogy a vallásos énekeket saját anyanyelvükön énekeljék.” A brüsszeli diplomaták azonban nem tudták, hogy a csángó a magyar nyelv egyik nyelvjárása. A jászvásári (iaşi-i) püspök meg arról tájékoztatta a Szentszéket, hogy a csángó nyelvnek nincs írott formája, tehát a liturgiáját sem lehet kidolgozni. Így aztán a francia nyelven folyó vatikáni kihallgatáson, amikor a pusztinai asszonyok magyarul kérdeztek valamit Tinkától, a két bíboros (Pietro Parolin, a pápai állam külügyeinek helyettes vezetője és Michael Banach, a közép-kelet-európai ügyek illetékese) megrökönyödve kérdezte az asszonyokat, hogy milyen nyelven beszélnek. „Magyarul” – hangzott a válasz. De hát a Szentszéket a romániai püspök úgy tájékoztatta, hogy Pusztinán egyedül Nyisztor Tinka beszél magyarul. Még szerencse, hogy a Szentszék minden körülmények között megbízik a püspökeiben. Illetve az érdekeiben. Mint például 1670-ben, amikor is Petrus Parčević érsek azt kérte a Szentszéktől, hogy „mivel Moldvában szinte az egész katolikus népesség magyar, az emberek a román nyelvű prédikációt nem értik, nem tudnak románul gyónni, hadd misézzünk magyarul”, akkor a Vatikán arra hivatkozott, hogy Moldva a lengyel katolikus egyház fennhatósága alá tartozik, tehát lengyelül vagy románul kell imádkozni. Később még ennyit sem foglalkoztak a formalitásokkal, 1889-ben Camilli jászvásári püspök egyenesen megparancsolta pásztorlevelében, hogy „a plébániák templomaiban a pápai enciklikában előírt imádságok semmi más nyelven nem mondhatók, csak románul”. A jászvásári püspökségen ezt a (cinikus) álláspontot követik ma is: „Ha a pusztinaiak valóban tudnak magyarul, akkor minden bizonnyal bevezetik majd számukra a magyar nyelvű miséket. Ha nem beszélik a nyelvet, akkor erre nincsen mód.” Azóta eltelt nyolc esztendő. Nyisztor Tinka – akit a középkorban feltehetően megégettek volna – többször bebizonyította, hogy tud magyarul. Megvédte doktori disszertációját, a néprajztudományok doktora lett, ő az első csángó, aki anyanyelvén elérte ezt a tudományos fokozatot. Ami nem semmi, hiszen darukezelőként kezdte a sepsiszentgyörgyi gépgyárban. Ráadásul a mai napig munkanélküli. Akár el is keseredhetett volna, de nem az a típus. Inkább tagja lett a Magyar Néprajzi Társaságnak és a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, előadásokat tart a svájci Neuchâtelben, szülőfalujában Közösségi Házat szervezett, megalakította a Szent István Egyesületet. És imádkoznak magyarul is. Igaz, nem a templomban, hanem odahaza, a házak udvarán. Ám, aki részt vesz egy ilyen virrasztáson, mintha Huszárik Zoltán filmjébe csöppent volna – ahol az öregasszonyok Isten szabad ege alatt elaltatják a holtfáradt Szindbádot –, ráébred arra, hogy létezik egy másik, archaikus világ is, az életnek egy régies formája, ami a frissen szedett vadáfonya, rókagomba, a száradó som illatában, a savanyú pityókaleves, a bodzabor ízében, a csikókonyha tűzterében pattogó fahasábokban rejtőzik. A kék tornácos, fűszerkertes pusztinai házban, amit akár boszorkánytanyának is mondhatnánk, ha nem áradna minden szegletéből a szeretet. Nyisztor Tinka tehát nem elkószált otthonról, hanem hazacsángált. Lehetett volna külföldi oktató, nem ily töltőtoll koptató néprajzos, de divatos témák helyett ő Hétköznapok és ünnepnapok címmel a moldvai magyarok táplálkozásának etnográfiáját írta meg. Miért nem reggeliznek a csángók? Miért esznek csak naponta kétszer? Miért jellemző a savanyú ízvilág? Ha savanyításra korpaciberét, somot, savanyítósót és főként savót használnak, ami az oltott tehén-vagy juhsajt készítésének mellékterméke, akkor miért van kétfajta neve? Mikor „savanyú a sebes” és mikor „sebes a savanyú”? Milyen a csángó galuska? Merthogy semmi köze a nokedlihez, azt már most eláruljuk. A csángó galuska egyfajta böjtösen készített töltike, a húst paprikával, káposztával, sárgarépával, zellerrel lazítják. Bőven tesznek bele rizst, és nem feltétlen káposzta-, sokszor szőlő-, martilapu-, sóskalevélbe göngyölik. De csigázhatjuk még az érdeklődést: a moldvai csángók konyháján még fellelhetők olyan középkori archaikus ételek is, mint a kásaleves, lipapánkó, somos, szilvás faszulykaleves, sült veréb, rántott pacal, csigatokán, a mindenhez kínált muzsdéj. Szóval most így él Nyisztor Tinka, akinek eredeti neve Dani Kati, a román hatóságok adták neki a Nistor Tinca nevet, amit ő dühében magyarosított Nyisztor Tinkára. Mert lehet igaz a mondás, hogy senki sem próféta a saját hazájában. De azért néha előfordul. Vinkó József valasz.hu, Erdély.ma 2017. október 3.Református sziget a szász tenger kellős-közepénTemplommentő misszió a szomszédban Mindmáig szerényen azt hittem magamról, hogy a Székely Kalendárium szerkesztőjeként úgy ismerem Erdély délkeleti részét, mint a tenyeremet, elvégre az elmúlt évek folyamán igyekeztem majd minden településére eljutni, még a legeldugottabb falvakba is. Ezért szerfölött meglepődtem, amikor pár hete Ferkó Zoltán azzal hívott fel telefonon, hogy Kóborról Kézdivásárhely irányába tart, és szívesen felkeresne. Amíg megérkezett, röstelkedve ugyan, de rákerestem Kóbor nevére az interneten, s meglepődve állapítottam meg, bizony nem jártam ott. Pedig itt van a „szomszédban”, Székelyföld határától alig 25 km-re keletre, az Olt-melléki hegysorhoz tartozó Hortobágy (!) magas dombjai között, Szászföld egyetlen református (értsd: magyar) falujaként sajátos, székely kötődésektől sem mentes, titokzatos múlttal, aminek megismeréséhez hajdanán tatár ostromot is kiálló templomerődje nyújthat némi kapaszkodót. Ezt kellene megmenteni a pusztulástól. No, de előbb kezdjük Ferkó Zoltánnal. Tíz évvel ezelőtt már szerepelt lapunkban híressé vált zarándokútja révén: a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület alelnökeként elkerékpározott előbb Vatikánba, onnan pedig – egy rövid repülős szakaszt is beiktatva – a moldvai Jászvásárig, a moldvai katolikus püspökségig, így próbálván felhívni a közvélemény és az egyházi elöljárók figyelmét az anyanyelvű oktatásban is gátolt moldvai magyarok magyar misézés iránti igényére. Egyszerűen nem értette, hogy még azokban a falvakban sem lehet magyar nyelven dicsőíteni Istent, ahol mindenki, még a pap is magyarul beszél! Másfél hónap alatt négyezer kilométert tekert le akkor, a Vatikánban petíciót nyújtott át Pietro Parolinnak, a Szentszék külügyminiszter-helyettesének, Jászvásáron Petru Gherghel püspökkel folytatott megbeszélést. Persze, azóta is megoldásra vár ez a kérdés, egyedül Pusztinában tartanak néha magyar misét. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mitől lesz egy budapesti születésű fiatalember Moldva szerelmese, aki csak húsz évvel ezelőtt, 21 éves korában jutott el először Erdélybe? „Magyar szakon végeztem, mindig is érdekeltek a különböző tájegységek, nyelvjárások, no meg a külhoni magyarság sorsa is, és ez az egyetemen csak tovább erősödött – meséli. – Fejembe vettem, hogy elmegyek Moldvába, ahol még a régi magyar nyelvet beszélik, és onnantól fogva ettől a kötődéstől nem tudok szabadulni.” Ez a kötődés később erős érzelmi töltetet is kapott, hiszen ott ismerte meg azt a marosvásárhelyi lányt is, aki szintén Moldvába ment magyarul tanítani, és aki nem sokkal később a felesége lett – most már két gyerekük édesanyja. Igaz, a tanári diploma megszerzése után nem egyenes út vezetett Lábnyikba: előbb a mobil távközlésben dolgozott, aztán kiment egy évre Sydney-be. Felszolgálóként tanulta az angol nyelvet, látogatta a magyar közösség rendezvényeit. Moldvából Kóborra Nem sokkal Moldvából való hazatérése után jelentkezett a magyar kormány által indított Petőfi-programba. Ennek lényege, hogy a külhoni magyar területekre, leginkább a szórványba küldenek ki ösztöndíjasokat, akik a helyi magyar közösséget igyekeznek segíteni, programokat szervezni számukra. Kóborban négy évvel ezelőtt már megfordult, amikor az erdélyi szórványkollégiumokat látogatta végig – akkor is inkább a szórvány érdekelte. „Most Kolozsváron kezdtem, Vetési László elküldött Segesvárra, onnan, a Gaudeamus Alapítványtól előbb Kőhalomba irányítottak, majd Szegedi László, a Brassói Református Egyházmegye esperese, aki most is a mentorom a programban, Kóbort jelölte ki missziós állomáshelyemül. Így kerültem el ebbe világtól elzárt kis faluba, amely Kőhalomtól háromnegyed órányi autózásra fekszik. Már akkor feltűnt, hogy rengeteg üres ház áll ott.” Közel száz évvel ezelőtt, az 1920-as népszámláláskor 944 lakosából még 826-an vallották magukat magyarnak (115 románnak, 2 zsidónak, 1 németnek) ma alig kétszázan lakják, ennek mintegy harmada magyar, a többi román és roma. „És ami nagyon érdekes – magyarázza Zoltán –, hogy egy kis református szigetet képez az evangélikus Szászföldön, a környező falvakat régen többnyire csak szászok lakták! Szászföld geometriai központjának is tekinthető, hiszen majdnem egyenlő távolságra esik Brassótól, Nagyszebentől, Segesvártól, Medgyestől.” Vajon ebben a geometriai központban, ebben a szász tengerben lakói miként tudtak megmaradni reformátusnak? – töprengek félhangosan. „Ez nagyon jó kérdés, magam is keresem rá a választ. Úgy gondolom, a földrajzi elszigeteltség lehet a magyarázata. Mindenesetre biztosnak tűnik, hogy mindig is magyar többségű falu volt, bár a szász befolyás érződik az építészetén, a korábbi népviseleten, de úgyszintén székely hatás is tetten érhető, főként beszédükben. A vallás régen nemzetiségi alapon is meghatározónak számított. A szászok a reformáció idején evangélikusok lettek, a magyarok vagy megmaradtak katolikusnak, vagy kálvinista, unitárius vallásra tértek át. Mivel a kóboriak alapvetően magyarok voltak, már a nemzeti–etnikai korlát is megtartotta őket reformátusoknak. Ez a vallási–etnikai hovatartozás-tudat tartja össze ma is a magyar közösséget.” Székelyek az ostromban A faluban szász mintára építették a templomot, de hogy kik, mikor, pontosan nem tudni, mint ahogy a település eredete is homályba vész. Annyit azonban tudunk róla, hogy az igazolhatóan a legrégebbi Brassó megyei település, első írásos említése 1206-ból való. Egyes vélekedések szerint teuton lovagok alapították, szász lakosait 1432-ben egy török támadás során kiirtották, helyükbe székelyek telepedtek. A székelyek egy újabb csoportja a 16. század második felében érkezhetett ide, mert akkoriban földijeink közül sokan menekültek Kóborra, főként a jobbágy-teherviselés elől. János Zsigmond fejedelem egyik 1570-es okleveléből tudjuk, hogy Székelyderzsről, Petki Mihály uradalmáról két jobbágy, Szabó László és Szabó István Kóborra szöktek. A faluról nemrég Kósa Jolán írt monográfiáját, de Balázs János is foglalkozik vele Kő kövön című kötetében. Maga az Istenházát körülölelő védőfal négyszög alakú, 50 méter hosszú, 32 méter széles, sarkain valamikor bástyák álltak. A falak négy méter magasak, félköríves lőrésekkel. A délnyugati tornyot 1900 környékén bontották le. Komoly erődítmény lehetett, mert 1658-ban, abban az évben, amikor az alsócsernátoni is, sikerrel állt ellen egy tatár ostromnak – bár olyat is olvasni, hogy „a tatárok 1658-ban lerombolták a falu templomát, amely feltehetően egy román kori előzményekkel bíró 15. századi gótikus templom lehetett”, néhány évtizeddel később építették újjá. Amit biztosra vehetünk, hogy az 1802-es földrengés alkalmával leégett a templom, a bástyák és majdnem az egész falu. Az erősen megrongált bástyatornyokat elbontották, ma csak kettő áll (a harmadik helyén kántori lak épült), a harangtorony (Zwingli-bástya) és az ún. „szalonnabástya”; a falu népe egykoron itt tárolta a szalonnát. Na, és áll még maga a templom – ezt kellene most sürgősen kitakarítani, rendbe tenni, turisztikai látványossággá varázsolni. A jó példa adott, a nem mesze meghúzódó, valamikor úgyszintén székelyek lakta Szászfehéregyháza, amelynek Károly brit trónörökös segítségével felújított evangélikus templomát több ezer külföldi keresi fel évente. Kóboron is sokat segítene a faluturizmus fellendülése, de ahhoz előbb meg kell menteni ezt az építészeti gyöngyszemet. A misszió nagy célja „Szegedi László esperes úr segít ebben, de óriási befektetés szükségeltetik – mondja Ferkó Zoltán. – És ez lenne a nagy célja a missziónak. Tudom, hogy amíg én ott ösztöndíjas vagyok, kevés esély van rá, hogy befejeződjön, de elindítani el lehet. Jó lenne, ha Erdélyből, az egész Kárpát-medencéből minél többen eljönnének ebbe a faluba, annak utolsó óráiban, mert még el lehet kapni azt a kis magyar közösséget, ahol legfiatalabb korosztály 60 éves, de a többség már 70–80 éves. A munkaképes középkorosztály Nyugaton vagy Magyarországon dolgozik. Van ugyan három tizenéves lány, akik még tudnak magyarul, de az utánuk jövő nemzedék már más nyelven fog beszélni…” Tényleg, milyen sors várhat arra a közösségre, ahol csak óvoda és 1–4. osztályos iskola működik, de az is csak román nyelven! De nincs is, akit magyarul oktatni, hiszen a gyerekek többsége román vagy vegyes családból jár oda. Szinte hihetetlennek tűnik a Néptanítók Lapjának 110 évvel ezelőtti híradása, miszerint „a Nagyküküllő vármegyei Általános Tanítóegyesület kőhalmi járásköre Kóboron tartotta meg őszi rendes közgyűlését.” Boldog békeidők… „Augusztus végén érkeztem, a program kilenc hónapig tart – folytatja a feladatok sorjázását Ferkó Zoltán. – Első lépésben a templomkertet kellene rendbe tenni, nagyon benőtte a bozót. Ide főként ember kell és gép, egy kisebb csapat egy hét alatt ki tudná takarítani. A református egyház komoly pályázatot nyújtott be a magyar kormányhoz, emellett keressük az uniós alapokat is, hiszen a falu nem csak a magyar kulturális örökség része, hiszen szász mintára épült, így egész Európa számára kincs, ami, ha elvész, többé nem lehet előteremteni.” A világon egyetlen Kóbor van Ferkó Zoltán emellett a közösségépítésben is szerepet vállal. „A faluban idős emberek élnek, akiknek nehezére esik a saját otthonukat elhagyni, úgyhogy én járok hozzájuk sorban, illetve ezt csináltam az első hetekben. A kétheti istentisztelet mellett összejövetelt szervezek számukra, a parókián megbeszéljük a legsürgősebb tennivalókat. Sok mindenben elkel a segítség. Orvosságot hozok Olthévizről, beviszem Sepsiszentgyörgyre azokat, akik magyar állampolgárságot szeretnének… Sajnos mindegyik magyar család magára van utalva, külön-külön küszködnek, és elmondásuk szerint nem látják a jövőt, sokszor úgy érzik, a semmiért küzdenek. Mezőgazdaságból él, aki még munkaképes, a 60–70 éveseknek még vannak még juhaik, marháik, ezzel foglalkoznak. Más megélhetési lehetőség nincs a faluban.” Kóbort (románul Cobor, németül: Kiwern) legkönnyebben az E60-as útról lehet megközelíteni: Kőhalom (Rupea) előtt, Olthévíznél (Hoghiz) kell letérni Alsókomána (Comăna de Jos) irányába, ott nyugatra fordulunk Királyhalma (Crihalma), illetve Szásztyukos (Ticuș) felé, innen pár kilométernyi földút vár ránk a faluig. Meg lehet közelíteni északról, Zsiberk (Jibert) felől is, de az csak terepjáróval járható, mint ahogy személygépkocsival Felmér (Felmer) felől érkezni sem tanácsos. „Szállást családoknál lehet keresni, magam is tudok ebben segíteni, illetve a parókián is le tudunk fektetni pár személyt – ajánlkozik Ferkó Zoltán. – Van egy német vállalkozó, aki csinált oda egy hagyományőrző farmot, lovakat tart, nála is van szálláslehetőség, de az nagyon drága, mert nyugati turistáknak szól. A templom most, romos állapotban is szép, be lehet menni, látogatható, fel lehet menni a harangtoronyban, az orgona fele még ép. Nemrég egy holland házaspár vendégeskedett nálunk, és a hölgynek sikerült megszólaltatnia pár orgonasípot. Most a még megmenthető, visszafordítható állapotában leledzik, de ha várunk 5–10 évet, már nem lesz visszaút. A világon egyetlen Kóbor van – ha ez eltűnik, más nem lesz.” Aki anyagilag szeretne hozzájárulni a templom felújításához, illetve a falu megmentéséhez, a kóbori református parókia bankszámlaszámára utalhat pénzt: Parohia Reformata Cobor RO17RZBR 0000 0600 06974290 Adószám (cod fiscal): 1383 6440 Kocsis Károly / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) lapozás: 1-7
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
